Duplafej: Játékleírás
Játékleírás
Játékot az "Új játék" gombra való kattintással lehet megnyitni. Természetesen minden játékos beszállhat már más játékos által megnyitott játékba is. Amennyiben a játékos új játékba kezd, kiválaszthatja, hogy ki foglalhat még helyet a játékasztalnál (mindenki, barátok vagy meghívottak), továbbá meghatározhatja játékostársai kívánt erősségét valamint a kívánt tétet. Ezenkívül 3 játékmódból választhat:
1. Változó tét
Ezen jatékmódnál négy játékos egy kört játszik egymás ellen. Itt a pontonkénti tét értéke valamint a határ megszabható.
2. Négy körre megszabott tét
Ezen játékmódnál szintén négy játékos játszik egymás ellen, azonban a játék négy körből áll. A tét mind a négy körben ugyanaz. A limit nem meghatározható.
3. Párbaj négy körre megszabott téttel
Ezen játékmódnál két játékos és két számítógép négy kört játszik egymás ellen. A tét mind a négy körben ugyanaz. A limit nem meghatározható.
A két játékos mindig egymással szemben ül és a hagyományos játékban soha nem ugyanahhoz a pároshoz tartozik. Ez azt jelenti, hogy az egyik játékos kontrát, a másik pedig rekontrát mond be. A két számítógép nem tud rekontrát vagy kontrát bemondani és szólót sem tud játszani.
Amennyiben egy játékos házasságot mond be, a számítógép egyikének kell az ún. tisztázó ütést elvinni. Ha három ütés után egyik számítógép sem vitt el ütést, két eset lehetséges:
1. Amennyiben a házasságot bemondó játékos mindhárom ütést hazavitte, szólót játszik.
2. Amennyiben azon játékos, aki nem mondott be házasságot, a három ütésből legalább egyet hazavitt, megszakad a játék. Ez a házasságot bemondó játékos védelmére szolgál, aki ebben az esetben a szóbanforgó ütésekből származó pontokat elveszítené.
Amennyiben a számítógép mond be házasságot, a két játékos egyikének kell ütnie. Ha a másik számítógép visz el ütést, az nem kerül pontozásra. Amennyiben az első három ütésen belül egyik játékos sem vitt el ütést, a játék megszakad.
Általánosan érvényes:
A játékban a játékos saját lapjai legyezőszerűen jelennek meg a képernyőn. Amennyiben a játékos egy lapra kattint, az a játékmezőbe kerül. Miután a játékos ütést vitt haza, a lapok lefordítva, a legyezőszerűen elrendezett lapok mellé kerülnek.
Játékszabály
Ezt a kártyajátékot ketten vagy négyen játszhatják. Minden lap duplán van meg. A játékot párban játszák, az egyes párosok azonban csak a játék során alakulnak ki. A játék kezdetén minden játékos 12 lapot kap. Ezt követően eldöntik, hogy a hagyományos változatot, vagy a játék egy más változatát játszák-e ("szóló" vagy "házasság"). Ezt "fenntartásnak" nevezik. Amennyiben egy játékos a hagyományos változat mellett dönt, a játékmód iránti kérdésre "egészségessel" kell válaszolnia. Ezután azon játékosokat, akik fenntartással szeretnének játszani, megkérdezik, hogy melyiket választják. Ez a fenntartások rangsora szerint történik (először "szóló", aztán "házasság"). Mihelyt egy játékos igennel válaszol, a mindenkori kör játékmódja eldőlt.
Miután ez eldőlt, kezdődhet a játék. A sorrend az óramutató járásának megfelelően halad. Az a játékos játszik ki, aki a mindenkori körben a hívó. Ezt követően az, aki utoljára ütött. Az a hívó, aki először kapta meg lapjait. Bal szomszédja a középső, a harmadik játékos az utolsó a sorban. A játékban színadási kötelezettség van. Amennyiben egy kijátszott lapra nem lehet színt adni, a soros vagy üt, vagy színvétést követ el. Nem kötelező adut bemondani (csak a kijátszott adunál), vagy ütni. Az a játékos viszi haza az ütést, aki - ha nincs adu az ütésben - a kijátszott szín legmagasabb lapját dobta, vagy akié a legmasabb adu volt. Két azonos lapnál az először kijátszott lap számít magasabbnak (♥10-nél is) .
A duplafejnél két párost alkotnak. A két játékos, akinek ♣ dáma van a kezében, együtt játszik. Ők alkotják a rekontra párost. A másik két játékos a kontra páros szerepét vállalja. Amennyiben egy játékos kezében mindkét ♣ dáma van, "házasságot" mondhat be, vagy bemondás nélkül csendes házasságot játszhat.
Amennyiben egy játékos egy lap alapján úgy gondolja, hogy társával együtt képes megynerni a játékot, "rekontrát" vagy kontrát" mond be, attól függően, hogy melyik pároshoz tartozik. Ezáltal már a többi játékos is idejében megtudja, hogy az illető melyik pároshoz tartozik. Továbbá le lehet mondani a „nincs 90“, „nincs 60“, „nincs 30“ és „fekete“ jelentéseket, ha a játékos abból indul ki, hogy az ellenfél nem éri el a szükséges pontszámot (valamint "feketénél" nem üt). Ezeknél a lemondásoknál is tisztázódik, hogy a játékos melyeik félhez tartozik. Ugyanazon fél két játékosa nem mondhat be és nem mondhat le ugyanazt. A bemondás és lemondás ideje korlátozott. Csak a tényleges játék kezdeténél lehetséges. A "házasság" bemondására ez nem érvényes: itt először még ki kell várni a tisztázó ütést.
A legutolsó lehetőség "házasság" bemondására:
- "rekontra", "kontra" 11 lappal a kézben
- "nincs 90" 10 lappal a kézben
- "nincs 60" 9 lappal a kézben
- "nincs 30" 8 lappal a kézben
- "fekete" 7 lappal a kézben
Bemondott házasságnál ez 1 vagy 2 lappal később is megtörténhet, ha csak a második vagy harmadik ütés tisztázó ütés.
Be- és lemondásokat át is lehet ugrani, azonban csak akkor, ha a kihagyott lépések a mindenkori időpontban még véghezvihetőek lettek volna.
Kivétel bemondásokra: "rekontrát" és "kontrát" egy ellenfél be- vagy lemondására még még akkor is válaszolhatunk, ha eggyel kevesebb lapunk van, mint az az ellenfél be- vagy lemondására szükséges lett volna.
A játéknak akkor van vége, ha a játékosok elértek egy bizonyos pontszámot. Ha ezt nem érték el, a játéknak győztes nélkül van vége. Mindezek ellenére pontfelosztásra mégis sor kerül.
Különböző játék lehetőségek
Szóló játékok
Ennél a változatnál egy játekos játszik egyedül a másik három ellen, azonban itt is a hívó kezd.
Egy szóló játéknál a játékos egy bizonyos mértékben meghatározhatja, hogy melyik lapok az aduk.
♣/♠ /♥/♦ szín szóló
Az adu ugyanaz, mint a hagyományos játékban (♥10, az összes dáma és bubi), csupán a ♦A, ♦10, ♦K és ♦9 helyett a megnevezett szín az adu (♥10 azonban mindig a legmagasabb adu).
Dáma szóló
A dáma szólónál csak a dámák az aduk ♣, ♠, ♥, ♦ sorrendeben. A többi lap érvénytelen a szokásos sorrendben: A, 10, K, B, 9. A szín szólóval és a hagyomnányos játékkal ellentétben itt a ♥ 10 tehát nem adu.
Bubi szóló
Erre ugyanaz érvényes mint a dáma szólóra, csupán a dáma helyett a bubi az adu. A többi lap érvénytelen a következő sorrendben: A, 10, K, D, 9.
Húsmentes (Ász szóló)
Ennél a szóló változatnál nincs adu. A lapok itt is a szokott sorrendben érvényesek: A, 10, K, D, B, 9.
Házasság
Amennyiben egy játékos mindkét ♣ D birtokában van, "házasságot" mondhat be. Az a játékos lesz a párja, aki (magán a házasodón kívül) először üt, azonban csak az első három ütésen belül.
Amennyiben erre nem kerül sor, a házasodónak egyedül kell tovább játszania (tehát egy ♦ szín szólóval). Ugyanez az eset, ha a játékos "csendes házasságot" játszik (tehát nem jelentette be előre). Itt azonban az ellenfelek csak később tudják meg - a hagyományos játékhoz hasonlóan - hogy hárman játszanak együtt.
Pontozás
A duplafej lapja a négy színben treff (♣), pikk (♠), kőr (♥) és káró (♦) színenként két ászból, tizesből, királyból, dámából, bubiból valamint kilencesből áll, tehát összesen 48 lapból. A játékban ez alapján a következő lapok a következő módon kerülnek pontozásra:
A lapok számértéke
ász= 11 pont
tíz = 10 pont
király = 4 pont
dáma = 3 pont
bubi = 2 pont
kilenc = 0 pont
Tehát a duplafej lapjainak számértéke összesen 240 .
Aduk és színvétések
A hagyományos játékban a következő lapok aduk az adott sorrendben:
♥10, ♣D, ♠ D, ♥D, ♦D, ♣B, ♠ B, ♥ B, ♦B, ♦A, ♦10, ♦K, ♦9
A többi lap érvénytelen a következő sorrendben: ász, 10, király, 9 ( ♥10-en kívül!).
Tehát 26 adu és 22 érvénytelen lap létezik.
Összesen 240 pont szerezhető a játékban. A rekontra páros 121 ponttal nyer, a kontra páros 120 ponttal. Ez akkor is érvényes, ha "rekontrát" és/vagy "kontrát" mondtak be. Kivétel: amennyiben csak "kontrát" mondtak be, a rekontra párosnak elég 120 pont a győzelemhez (a kontra párosnak tehát 121 pontra van szüksége a győzelemhez).
Amennyiben egy páros a másiknak egy bizonyos pontszámot lemondott („nincs 90“, „nincs 60“, „nincs 30“, „fekete") akkor ennek megfelelően több pont szükséges a győzelemhez (151, 181, 211, az összes ütés).
Duplafej: Tétek és nyeremények
A Duplafej játékban a játékosok különböző játékmódok közül választhatnak: változó tétes, 4 kör fix tétes és párbaj 4 kör fix tétes. A változó tétesnél a játékosok kiválasztják a kör tétjét és limitjét. A 4 kör fix tétesnél 4 körön át ugyanaz a tét marad és limitet nem lehet választani. Ugyanez érvényes a párbaj 4 kör fix tétesre is, viszont itt 2 játékos 2 számítógép által generált ellenfél ellen játszik.
A játékosfelek egyenlő felosztásánál (2 játékos 2 játékos ellen) a kiszámítás a következőképpen történik:
A játékosfelek egyenlőtlen felosztásánál (3 játékos 1 játékos ellen) és változó tétes játéknál, a körönkénti kiszámítás a következőképpen történik:
1. Előszőr ki lesz számítva a játék pénzértéke (alaptét* játékérték), pl. 1 alaptétnél 1 * 4 (a re-fél játéka "re" és "nincs 90" bemondással megnyerve) = 4 euró.
2. Ezután a játékosonkénti provizió kerül megállapításra. A táblázat alapján, ez a mi esetünkben 9 % a 4-ből = 0,36 euró.
3. Végül ez az összeg meg lesz szorozva a játékosok számával a: 0,36 * 4 = 1,44 euró.
Tehát, ebben az esetben a nyertesnek kifizetésre kerül 12 – 1,44 = 10,56 euró. Ha a játékos ellen játszó másik 3 játékos nyer, akkor a nyeremény egyformán lesz szétosztva a nyertesek között.
Ha a játékbeállításoknál limit lett beállítva, akkor a kiszámítás eltérhet a fentebbi példától. A 4 kör fix tétes játékoknál a tét nem szorzódik meg a pontokkal.






